|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 10 találat | lapozás: 1-10 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Tomka Miklós 1998. október 14.Okt. 8-9-én tartották meg a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban a Pax Romana tanulmányi találkozóját. Az előadók között volt Máthé-Tóth Miklós, Tomka Miklós /Erdélyi tények, kilátások, kelet-európai összehasonlítások/, András Imre a csíkszeredai KAM által készített Az egyház a társadalom szemszögéből című áttekintését elemezte, Birtók József a Szilágyi N. Sándorral készített előadásában a kisebbség, nemzetiség és felekezet kérdését vizsgálta a számok tükrében. Szilágyi Gyöngyi és Flóra Gábor a romániai egyházak társadalmi szerepét és a felekezeti oktatás távlatait taglalta. /Pax Romana találkozó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./2000. április 12.A vallásos hit és látásmód Erdélyben általánosabb, mint Magyarországon és Európa legtöbb más országában - állapította meg újonnan elkészült, az erdélyi vallásosságot összehasonlításban vizsgáló tanulmányában Tomka Miklós vallásszociológus. A húsvétkor kötetben megjelenő tanulmány a szerző szerint tíz kelet-európai országra kiterjedő vizsgálat erdélyi eredményének "előfutára" A kérdőíves felmérést - nyugat-európai finanszírozással - Litvániában, a volt NDK területén, Lengyelországban, Ukrajnában, Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Horvátországban, Szlovéniában, valamint Románia erdélyi térségében végezték el. Tomka Miklós ismertetése szerint a magukat vallásosnak mondó emberek arányát tekintve 43 ország rangsorában Románia - a felnőtt népességet tekintve - 75 százalékkal a tizedik, Magyarország pedig 57 százalékkal a huszonhetedik helyet foglalja el. A vallásszociológus kimutatta, hogy a magukat Istenben nem hívőként jellemzők aránya az erdélyi magyarok között 5 százalék, a románok között 3 százalék, míg a magyarországi népességben 27 százalék. A felmérés szerint Erdélyben a keresztelés, a templomi esküvő, az egyházi temetés ma is töretlen szokás és szabály, ezt vallja az ottani lakosság 92-94 százaléka. Ezzel szemben Magyarországon a felnőtt népesség egyötöde nem tartja fontosnak a keresztelést, több mint egynegyede a templomi házasságkötést, sőt a lakosság egyhatoda nélkülözhetőnek tartja az egyházi temetést is. Legalább havonta ellátogat a templomba az erdélyi magyaroknak csaknem 60 százaléka, az erdélyi románoknak több mint 50 százaléka, míg a magyarországi lakosságnak átlagosan körülbelül csak 30 százaléka. Soha sem, vagy legfeljebb évente imádkozik az anyaországi magyarok 29 százaléka, ugyanez az erdélyi magyarok 5 százalékára és az erdélyi románok 2 százalékára jellemző. Összességében Tomka Miklós megállapította, hogy Erdély az általa megőrzött hagyománnyal és vallásossággal "hozzájárulhat az egész magyar kereszténység gyógyulásához". /Vallásosság Erdélyben és Magyarországon - összehasonlító felmérés = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 12./2000. június 10.A budapesti Kerkai Jenő Vallásszociológiai Intézet Vallásosság és nemzettudat címmel adott közre tanulmánykötetet a vallásosság és a nemzeti identitástudat jelenlegi erdélyi állapotáról. A két szerző, Gereben Ferenc és Tomka Miklós az erdélyi magyar, az erdélyi román és a magyarországi társadalmi környezetből merítették adataikat. Az Istenben nem hívők aránya az erdélyi magyarok között 5 %, a románok között 3 %, a magyarországi népességben ezzel szemben 27 %. A magyarországiak háromnegyede, az erdélyi magyarok 84 %-a hisz egy olyan Istenben, aki személyesen törődik az emberekkel. Soha nem (vagy legfeljebb évente) szokott imádkozni az anyaországi magyarok 29 %-a, ezzel szemben az erdélyi magyarok csupán 5 %-a és az erdélyi románok 2 %-a. - Magyarországon további elvallástalanodás valószínűsíthető, Erdélyben erről nincs szó. Erdélyben semmi nyoma annak, hogy a különböző nemzedékek világnézeti téren elszakadnának egymástól. - A romániai magyarok elsöprő többségében tettek tanúságot magyar kötődésükről és identitásukról. A nemzeti identitástudat kialakulásához, elmélyítéséhez jelentős segítséget nyújt a magasabb iskolai végzettség. - A történelemhez való viszonyulás az erdélyi magyarok nemzeti identitástudatának fontos elemét képezte. A pozitív hatású történelmi személyiségek között a mintához tartozók 55 %-a csak magyar történelmi alakot, 4 % vegyesen magyart és külföldit említett meg. A pozitív események esetében kevésbé érvényesül ez a hungarocentrikus gondolkodás: a kérdezettek 37 %-a említett csak magyar, 19 %-a vegyesen magyar és nem magyar példát- - A vallásosság mértékével a történelmi példák magyar jellege együtt erősödik. - A könyvolvasás Erdélyben mért gyakorisági mutatói nagyon hasonlítanak a magyarországihoz. - A valláshoz való viszony az olvasáskultúra minőségét differenciáltan befolyásolja: amíg a vallásosság a hagyományos irodalmi értékek felé irányítja az olvasókat, addig a vallás híján az irodalmi értékek világából is könnyebben kiszakadhat az olvasó. Összegzésként megállapítható, hogy a kommercializálódás jelenlegi magyarországi méreteitől az erdélyi magyarság távol áll, és egyelőre szilárdan őrzi olvasáskultúrájának - ahogy identitástudatának és vallásosságának is - hagyományos értékeit. Nem zárható ki azonban, hogy a küszöbön álló modernizációs folyamat mellékhatásaként, a fogyasztói-haszonelvű beállítódás jelei Erdélyben is erősödni fognak. /Vallásosság és nemzettudat. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 10./2000. augusztus 12.Megjelent a Vallásosság és nemzettudat - vizsgálódások Erdélyben /Kerkai Jenő Egyházszociológiai Intézet, Budapest/ című munka, melyben egy-egy tanulmányt adott közre Tomka Miklós vallásszociológus és Gereben Ferenc művelődésszociológus. Előbbi a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének főmunkatársa, az Országos Lelkipásztori Intézet Vallásszociológiai Központjának igazgatója, utóbbi a magyarországi Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának tanára, és a budapesti Kerkai Jenő Egyházszociológiai Intézet vezetője. Tomka Miklós leszögezte, hogy a vallásosság milyensége nem megítélés, hanem vállalás kérdése. Vallja, hogy ″... a mai élő vallásosság tőke, ami megmenthető a jövő javára. Kérdés, hogy hogyan? Hogyan lehet felkészülni a türelmetlenül kopogtató modernizációra? (...) Mi ma sokmindent tudunk arról, hogy miért vesztett az európai kereszténység embermilliókat. Ezt a tudást használni lehet. (...) Erdély okulhat a magyarországi társadalom veszteségeiből, hibáiból, ″viszonzásul″ adhat valamit saját hívőbiztonságából, s hozzájárulhat az egész magyar kereszténység gyógyulásához″. A magyarországi 64 százalékkal szemben az erdélyi magyarok 81, az erdélyi románoknak pedig 82 százaléka hiszi, hogy az egyház az embereket az igazságra tanítja. Gereben Ferenc kifejtette, hogy az erősen kisebbségi helyzetben benne rejlik a fokozott késztetés (az asszimiláció mellett) az identitás vállalására. Gereben Ferenc rámutatott arra, hogy egyértelmű kapcsolat áll fenn a vallásosság és a tudatos identitásvállalás között az érzelmi hangoltság tekintetében: ″A templomba soha nem járó és nem imádkozó rétegek (Erdélyben nincsenek sokan; az ottani felnőtt magyar népességnek mindössze 6-7%-át teszik ki) az identitás kérdésében lényegesen közömbösebbek az átlagnál; a rendszeresen imádkozók, de különösen a rendszeres (hetenkénti) templomlátogatók pedig kitűnnek a nemzeti azonosságtudat pozitív beállítódású típusaiban″. - Nincs különbség az erdélyi katolikusok és reformátusok nemzeti identitásarculata szempontjából. A nemzeti önkép, múlt- és jövőkép a legreálisabb a művelt egyetemi ifjúság és az értelmiség körében. A torzulások az alacsony műveltségi fokkal (pl. románul végzett inasiskola) és az életkorral fokozódnak. Örvendetes, hogy a 90-es évek első feléhez viszonyítva a magyar történelem ismerete felértékelődött. /Fodor György: Vallásosságunk és nemzettudatunk helyzete. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./2001. január 12.Vallás és társadalom címmel dr. Tomka Miklós magyarországi vallásszociológus, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének főmunkatársa, a budapesti Országos Lelkipásztori Intézet Vallásszociológiai Központjának igazgatója tart előadássorozatot jan. 12-13-án Kolozsváron, a Babes-Bolyai Tudományegyetem római katolikus teológiai karán. Dr. Tomka Miklós előadásaira a teológiai kar magiszteri képzése keretében kerül sor. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 12./2002. július 20.A szatmári római katolikus püspökség felkérésére egy magyarországi szociológus-hallgató csoport végzett felmérést az egyházmegyében. A kutatók a személyes életútról is elbeszélgettek az interjúalanyokkal, érdeklődtek egyházhoz és valláshoz való viszonyukról a különböző életesemények bekövetkeztekor. Az "Önismeretünk számokban" kutatás során több mint 400 beszélgetést folytattak, melyek feldolgozását követően várhatóan 24 szakdolgozat és egy gyorsjelentés készül az év végére, jövőre pedig egy nagyobb zárótanulmányban összegzik az eredményeket. Dr. Tomka Miklós professzor, a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociológiatanára, a kutatás vezetője sajtótájékoztatón beszámolt a felmérésről és annak részeredményeiről. Dr. Tomka Miklós szerint az erős vallásosság mellett erős nemzeti tudat jellemzi az itt élőket. Románia egészében, ezen belül a szatmári egyházmegyében is a vallásosság erősebb, mint majdnem bárhol Európában. Ez a vallásosság nagyon hagyománycentrikus. A nemzet és vallás egysége a román népességben éppúgy megvan. Ebből következik, hogy az egyháznak felelőssége van a kisebbség minden problémájával kapcsolatban. /Túrós Lóránd: Szociológiai felmérés a szatmári egyházmegyében. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 20./2002. október 12.Okt. 12-13-án tartja a Romániai Magyar Pax Romana Katolicizmus és közélet címen tanulmányi találkozóját a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban. Tomka Miklós budapesti egyházszociológus, a csíkszeredai Elekes András, a kolozsvári Adorján Zoltán teológiai tanár és a csíkszeredai Birtók József tartott előadást. /Katolicizmus és közélet. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 12./2008. április 26.A rendszerváltással egy időben Közép- és Kelet-Európában mindenütt igen jelentős vallási fellendülés zajlott le, ez a folyamat az elmúlt tíz évben sok helyen megállt, néhány országban azonban tovább tart – közölte Tomka Miklós vallásszociológus ,a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora Szegeden, az Értékek és vallás Közép- és Kelet-Európában című konferencián. A régió tizennégy országában tavaly végzett reprezentatív felmérés szerint nagyon vallástalan Csehország és a volt Kelet-Németország, a vallástalanok közé tartozik Magyarország és Szlovénia. A régió legvallásosabb területe Románia, a románokat követik a szlovákok és a lengyelek, valamint Ukrajna. /Románia a térség legvallásosabb országa. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 26./2010. április 7.A hit erdélyi plázáiErdély maradt a hitnek földje. Nagyhéten sok ezren keresték az utat, amelynek ígéretét a húsvét hozta el. A pénzügyi válság társadalmi válságot okoz(ott). Kétségtelenül szegényebbek lettünk, kevesebb a pénzünk, s ezt a kevesebbet szinte kizárólag a számlák, adók, illetékek kifizetésére, a mindennapi betevő biztosítására költjük. Elkerülhetetlen-e, hogy a krízis kulturális és erkölcsi válságban tetőződjék? Első látásra úgy tűnik, hogy az. Hiszen a forráshiány miatt csökken az állam, az önkormányzatok és mindenekelőtt a polgárok kulturális ráfordítása. Ez azonban még nem egyenértékű a kultúra válságával. Ahol a művelődési élet hajtóereje a civil társadalom, az egyház, a sajtó, az iskola, ott a kulturális válság esélye csekély. Sőt, megnő a felszabadító, katartikus élmény iránti közösségi igény. A hitéletért, közművelődésért felelős személyeknek csupán fel kell ismerniük, hogy mikor jelentkezik a helyi közösségekben a kulturális hajtóerő iránti szellemi kereslet. Merthogy a gazdasági-társadalmi válság közepette előbb vagy utóbb, de mindenképpen erőteljesen jelentkezni fog, az bizonyos. Ugyanis azok a válaszok, amelyeket a társadalom a krízis kihívásaira ad, alapvetően kulturális és morális indíttatásúak, a válság feltartóztatása, a megoldás mikéntje, a népszerűtlen, de szükséges lépések megtétele az örökölt és tanult viselkedési kultúrából fakad. Ez a kultúra a modern nyugati ember számára pedig letagadhatatlanul zsidó-keresztény fogantatású. Arra gondolok, hogy a morális válasz ereje leginkább az idei húsvét hangulatából mérhető le. A hangulatból, amelynek a jelképe Erdélyben nem a csokinyúl vagy a cukortojás. Haszna sem kereskedelmi profit. Azt már korábban megállapították a társadalomtudományok művelői, hogy a vallásgyakorlás jelentősége a kisebbségi helyzetben felértékelődik, az egyéni és csoportidentitás megőrzésében fontos szerepe van. A társadalomtudományi logika, a történelmi tapasztalat és aktuális adatok egyaránt bizonyítják, hogy a kisebbségek, köztük a kisebbségi sorban élő magyarság, saját kulturális gyökereit a vallásában és annak intézményrendszerében látja a legbiztosabban továbbélni – írja Tomka Miklós. A vallásnak ezt a szerepét bizonyítják a statisztikák is: az erdélyi magyarság három százaléka ateista, Magyarországon ez az arány 27 százalék. Erdélyben rendszeresen imádkozik a magyarság 70 százaléka, az anyaországban mindössze 38 százalék. A magyar identitás szerepe Erdélyben erőteljesebb, mint Magyarországon. Azaz a hitvesztés és nemzeti identitásvesztés között egyenes arányú összefüggés van. Ma a Kárpát-medencei magyarság nagyobb része bevallja, hogy hitetlen. Nem ateista, annál több: istentagadó, aki számára a zsidó-keresztény parancsolatok ledöntésre ítélt korlátok. Miért ne engedné meg Isten, hogy ezeknek az embereknek a hitetlenségét kitöltse a mély depresszió? – magyarázzák a magyar nemzet nagyfokú kiábrándultságának okát a teológusok. Erdélyben azonban a hit még mindig, és minden szekularizáció ellenére, a boldogság forrása maradt, ezért a templomokat vasárnap olyan sokan látogatják, mint Budapesten a plázákat. Míg a nyugati plázákat a fogyasztói társadalom Baáljait imádók a húsvét előtt, az erdélyi templomokat húsvétkor rohamozták meg a hívők. Erdély maradt a hitnek földje. Nagyhéten sok ezren keresték az utat, amelyen ugyan szembe fúj a szél, de amely az Élet, és amelynek ígéretét a húsvét hozta el. És ez azért jó hír, mert az ezredfordulón már megállapították a magyar szociológusok, köztük a már idézett Tomka Miklós, hogy a vallásosságnak azok a kitüntetett esetei, amelyek a szokásosnál (hitben, vallási élményben, vallásgyakorlásban) aktívabb, mélyebb és gazdagabb elmélyülést jelentenek, általában a nemzeti identitástudatot is felerősítik, pozitív beállítottságát és aktivitását fokozzák. A másfél milliós erdélyi magyarságnak a válság éveiben pedig semmire sincs nagyobb szüksége, mint a pozitív beállítottságra. Még az is kiderülhet, hogy a kétezredik év első évtizedének végén beköszöntött válság értékteremtő szerepet játszik közösségi életünkben: elhozta kulturális és hagyományos értékeink újrafelfedezését. Ambrus Attila Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. július 8.A vallás mint identitásmegőrző tényezőA nagyváradi Szacsvay Akadémia kisebbségkutatási előadás-sorozata keretében Kiss Dénes szociológus, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanársegédje tartott előadást, Az erdélyi magyarok vallásossága a 21. században címmel. Az elhangzottakat – egy a kilencvenes évekből származó felmérés adataival is összevetve – Borsi Balázs foglalta össze. A vallási átalakulás három vallásszociológiai alapelméletét – a klasszikus értelemben vett szekularizációt, a szekularizációt piaci paradigmában és a vallási revitalizációt – ismertetve az előadótól olyan, közvélemény-kutatások alapján megfogalmazott megállapítások hangzottak el, amelyek a maguk nemében meglepőek is voltak, hiszen „a legvallásosabb” kelet-közép-európai állam, azaz Románia esetében rendszerint arra gondolunk, hogy a románság inkább hitgyakorló és vallásosabb a magyaroknál. Az adatok szerint nem teljesen így van. A klasszikus értelemben vett szekularizáció a vallásnak és az egyháznak a társadalomból való kiszorulását, elszigetelődését jelenti, míg piaci értelemben véve az „egyházi kínálat” lanyhulásával enyhül az érdeklődés is. A vallási revitalizáció az egyházak újbóli térnyerésének, nyilvánosságba lépésének a szociológiai deklarációja. A modern, fejlődő társadalmakban megfigyelhető a funkcionális differenciálódás, ami azt jelenti, hogy az egyház csak egy terület, amely foglalkoztathatja az embereket, valamint hogy a különböző szakterületek megfigyelhető módon elkülönülnek egymástól: a banki szektorban dolgozók kizárólag a pénzügyekkel foglalkoznak, a könnyűiparban érdekeltek az ő területükkel vannak elfoglalva, és egyre szűkebb az a réteg, amely az egyházzal, a vallásossággal foglalkozik. Egyebek mellett ez nagyban hozzájárul az úgynevezett vallási privatizálódáshoz, ahhoz, hogy a vallás a magánélet részévé válik, ebből pedig következik az individualizáció, azaz mindenki magában dönti el, hogy mit gondol az egyházról. Kiss Dénes ezt azzal illusztrálta, hogy rákérdezett: a hallgatóság soraiban hányan vannak olyanok, akik a hitről, az egyházról beszélgetnek otthon vagy a munkahelyükön. A teremben ülők közül senki sem jelentkezett, tehát a folyamat nálunk is nyomon követhető. Identitások egybeesése. A posztkommunista térségben a vallás privatizálódása azonban a politikai nyomás miatt erősödött, és az egyházak marginalizálódásának mértékétől függően a szekularizáció különböző mértékű, kelet–nyugati irányú. Az individualizáció esetében, mivel ebben a térségben nem talált utat a nyugati „vallási kínálat”, a népi vallásosság erősödött. A „legvallásosabb ország” helyzetét tekintve azért intenzív a hitbéli meggyőződés és az egyházak felé fordulás, mert a vallási és etnikai-nemzeti identitás szinte egybeesik. A magyarság számára identitásmegőrző tényezőként tekinthetünk a történelmi magyar egyházakra, míg – a vallási és etnikai, nemzeti identitások közötti szoros kapcsolatot figyelembe véve – a románság körében az egyház gyakran összefonódott az államvezetéssel, az államvallás kialakulása eredményezte a kismértékű marginalizációt a kommunizmusban, ezt nevezik bizánci szimfóniának. Hitbéli statisztikák. Kiss Dénes a 2008-as Kárpát Panel, illetve az ugyanabban az esztendőben elvégzett European Values Study Survey felmérés eredményeit ismertette. A kutatás fő célja az erdélyi magyarok vallásossága mértékének és jellegzetességének a megvilágítása volt. A vallásosság mértékét a szubjektív megítélés és az objektív mutatók, tehát a vallásgyakorlás alapján állapították meg, de vizsgálták a vallásosság tartalmát is. Arra a kérdésre, hogy „Mennyire fontos Isten az ön életében?”, tízes skálán kellett felelniük a megkérdezetteknek. A magyarországi magyarok által adott válaszok átlaga 5,24, a romániai átlag 8,63, ezen belül az erdélyi magyarok körében 8,75. Utóbbiak közül saját bevallásuk szerint 59 százaléknyian naponta imádkoznak, míg a románok 55, a magyarországiak pedig 25 százaléknyian. Objektív mutatónak számít például az, hogy a bevallás szerint az erdélyi magyarok 32,3 százaléka hetente legalább egyszer jár templomba. romániai átlag ehhez képest 25, az anyaországi pedig 11 százalék. Az erdélyi magyarok 82,3 százaléka vallja azt, hogy létezik egy személyes Isten, 9,4 százalékuk úgy véli: létezik valamilyen szellem vagy életerő, 7,2 százalékuk bizonytalan e tekintetben, 1,1 százalékuk pedig bevallottan ateista. Ám amikor vallási tanításokra kérdeztek rá a kutatók, mint például a halál utáni életre, a pokolra vagy a bűnre, a románok sokkal nagyobb arányban vallották azt, hogy hisznek benne, az erdélyiek kevésbé (65,1 százalékuk hisz a halál utáni életben, 52,9 százalékuk a pokol létezésében, 68,4 százalékuk a bűnben és 15,8 százalékuk a reinkarnációban), a magyarországiak még kevesebben. Egyedül a reinkarnáció az, amiben az anyaországiak hisznek a legtöbben (23,2 százalék), a romániaiak átlagosan 21,8, az erdélyi magyarok pedig 15,8 százaléknyian. Abban viszont nincs szignifikáns különbség a romániai átlag és az erdélyi magyarok által adott válaszokat tekintve – valamennyien 92–98 százalékban válaszoltak igennel –, hogy fontos-e az egyházi szertartás a születéskor (keresztelés), házasságkötéskor vagy elhalálozáskor. Magyarországon ezzel szemben átlagosan húszszázaléknyival kevesebben tartják fontosnak ezeket a szertartásokat. Az istenhit fontossága nagymértékben függ az egyén képzettségétől is – derült ki a felmérésből. Az iskolai végzettség szerinti lebontásban az általános iskolát végzettek számára tízes skálán 9,1-nyire fontos Isten az életükben, a szakiskolát végzetteknél ez az érték 8,7, az érettségivel és a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknél 8,4. Kiss Dénes kolozsvári vallásszociológus azt a következtetést vonta le a kutatás eredményeiből, hogy az erdélyi magyarok nemcsak a magyarországiaknál, hanem a románoknál is vallásosabbak. Mint kiderült, a magas fokú vallásosság a többség és a kisebbség eltérő felekezeti hovatartozásával magyarázható, s bár a felsőfokú végzettségűek az átlagnál kevésbé vallásosak, ennek közösségi vetületét annál fontosabbnak tartják. Adatok a kilencvenes évekből Tomka Miklós Erdélyi magyar vallásosság – összehasonlító perspektívában című írása 1999 októberében jelent meg a Magyar Szemlében. Az akkori felmérés adatait érdemes összevetni a 12 évvel későbbi vizsgálódás eredményeivel. A magukat Istenben nem hívőként jellemzők aránya az erdélyi magyarok között 5%, a románok között 3%, a magyarországi népességben 27%. A magyarországiak háromnegyede, az erdélyi magyarok 84%-a hisz egy olyan Istenben, aki személyesen törődik minden emberrel. Hasonlóak a tendenciák a Jézus-hit vonatkozásában. A magyarországi 18 és 65 év közötti népesség több mint egyharmada, az erdélyiek tizede (10%) vallja, hogy Jézus csupán egy rendkívüli ember volt, vagy talán nem is élt. Isteni személynek tartja Jézust az anyaországi népesség közel fele (44%), az erdélyi magyarok háromnegyede (74%), a románok több mint négyötöde (82%). A magyarországi felnőtt népesség egyötöde nem tartja fontosnak a keresztelést, több mint egynegyede nem tartja szükségesnek a templomi házasságkötést, egyhatoda az egyházi temetést sem. Erdélyben negyedannyian sincsenek, akik az egyházi szertartást nélkülözhetőnek tartják. Megfordítva ez azt jelenti, hogy Erdélyben a társadalom túlnyomó többsége (92–94%-a) nem bízza a körülményekre vagy a rokonság döntésére, hanem fenntartás nélkül minden körülmények között fontosnak tartja a keresztelést, a templomi esküvőt, az egyházi temetést. A rendszeres templomba járás Erdélyben általános gyakorlat, Magyarországon egy kisebbség magatartása. Magyarországon a templomba járók aránya a fiatalabb évjáratokban folyamatosan csökken. Erdélyben is van különbség a második világháború előtt és az azután születettek szokásai között, de a 60 évesek és fiatalabbak korcsoportjaiban a templomba járók aránya meglehetősen stabil. Hasonló összefüggések mutathatók ki a magán-vallásgyakorlatban, az imádkozásban. Sohasem (vagy legfeljebb évente) szokott imádkozni az anyaországi magyarok 29%-a, ezzel szemben az erdélyi magyarok csupán 5%-a és az erdélyi románok 2%-a. A legalább hetente imádkozók aránya Magyarországon 38%, az erdélyi magyarok körében 70%, az erdélyi románok között 74%. Erdélyi Riport (Nagyvárad) lapozás: 1-10
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
